Mire jó az asztrológia és mire nem? Azaz: miben tudok segíteni a hozzám fordulóknak az asztroterápia keretében és miben nem?
Azzal kezdeném, hogy mire nem való az asztrológia, mert aki ilyen jellegű kérdésekre várja a választ tőlem, az óhatatlanul csalódni fog.
- Az asztroterápia nem való annak, aki jósoltatni szeretne, arra vágyik, hogy valaki megmondja a jövőjét. Én nem jósolok és nem mondok jövendőt. Miért? Mert nem tudok. Tisztességes, etikus asztrológus ilyet nem is ígér, mert nem lehetséges. A pontos jövőt csak Isten tudja. Vagy még ő sem… Nem játszok mágust, nem kuruzslok, nem nézek varázsgömbbe és nem ül fekete macska a vállamon. Úgyhogy, ne erre számíts:
- Nem tudok betegségeket előre jelezni és „rontásokat” levenni. Nem foglalkozom egészségügyi asztrológiával. Miért? Mert az a személyes meggyőződésem, hogy minden betegségnek, adott esetben még egy balesetnek is megvan a karmikus, vagy lelki háttere. Ezeket meg lehet ismerni, és lehet velük dolgozni egy Asztroterápiában. A meglévő betegségeket azonban nyilvánvalóan nem tudom fizikailag meggyógyítani. A jövőbeli betegségek megelőzésére pedig jó esélyünk van, ha a lelki gubancainkkal, problémáinkkal, blokkjainkkal, elakadásainkkal dolgozunk (erre viszont nagyon jó eszköz az Asztroterápia) és egyébként egészséges életmódot folytatunk. Akkor megtettünk mindent, ami rajtunk múlik. A többi a Gondviselés/Isten/Univerzum (mindenki válasszon hite szerint) dolga, amit nem befolyásolhatunk. Akkor mi értelme van az esetleges betegségekről beszélni, esélyeit latolgatni? Mi értelme van annak, ha azt mondom, hogy „magának kedves Töhötöm, jó esélye van szívbetegségre…”? – szerintem semmi. Töhötöm hazamegy, és várja a szívinfarktust. Méregeti a vérnyomását, ettől persze még jobban felmegy, akkor már érzi is, hogy szúr a szíve, izzadni kezd, tényleg elkezdi rosszul érezni magát….ördögi kör indult be. Én ezt ráolvasásnak, fekete mágiának tartom, ami önbeteljesítő jóslattá válhat. Én ezt nem csinálom. Nincs értelme. Meggyőződésem, hogy a betegségeket a modern orvostudomány eszközeinek igénybevételével kell kezelni és ezek MELLETT nagyon jól ki lehet egészíteni a kezelésüket alternatív módszerekkel és terápiákkal. Ennek valóban egyik módja az asztroterápia. De az Asztroterápia önmagában nem gyógyít! Annyiban adhat segítséget a gyógyuláshoz, mint minden lelki, önismereti munka. A segítő, terapeuta, konzulens adja a kereteket de az eredmény nagyban a páciensen, kliensen, ügyfélen múlik.
- Nagyon fontos tudni, hogy a horoszkóp semmit nem okoz! Nincs jó vagy rossz horoszkóp ábra! Nincs ártó bolygó, ártó fényszög, stb. Erről majd még részletesebben fogok írni egy másik cikkben. Energiáink, erőforrásaink vannak, amit jól vagy rosszul működtetünk. Reakcióink, megéléseink rajtunk múlnak. Mert bár nyilván vannak olyan körülmények az életünkben, amire nem vagyunk ráhatással, de mindig szabad akarattal rendelkezünk arra nézve, hogy erre hogyan reagálunk. Minden asztrológiai konstelláció megélését lehet emelni, hasznunkra fordítani. Ebben tud segíteni az asztroterápia.
- Mi az amit nem lehet látni egy horoszkópból?
- Ha nem tudom, hogy kiről van szó, nem tudom megállapítani, hogy nő vagy férfi ábráját látom.
- Nem tudom megmondani, hogy mikor fog meghalni, vagy hogy milyen betegségei vannak, lesznek
- Nem tudom, hogy milyen spirituális- és tudatossági szinten tart az életében. Éppen ezért is írtam az előbb, hogy nem tudom megjósolni, milyen megélései lesznek egy-egy élethelyzetének kezelésével kapcsolatban. Nem tudhatom, hogy szabad akaratából hogyan fog reagálni, milyen döntéseket fog hozni élete egyes történéseivel kapcsolatban.
Miben tud valóban hatékonyan segíteni az Asztroterápia?
Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, azt mondanám, az önismeretben és a személyiségfejlődésben.
A horoszkóp ábrádból kiderül, hogy
- milyen a személyiséged, milyen a karaktered, mik a személyiséged erősségei, milyen pozitív tulajdonságaid vannak, mik azok a tulajdonságaid, adottságaid amelyekre érdemes alapozni, és melyek azok, amelyeket érdemes hanyagolni vagy legalábbis építeni nem kell rá;
- milyen mozgatóerők, energiák mozognak benned, ezeknek mik a fő témáik;
- milyen személyiségrészek laknak benned, ők hogyan viselkednek az élet egyes területein, kik túl aktívak, kik vannak háttérbe szorítva, hogyan viselkednek egymással, vagyis milyen a belső dinamikád, és ezt te hogyan tudod kezelni;
- miben vagy tehetséges, milyen erősségeid, képességeid vannak, amelyekre érdemes alapozni, ennek függvényében milyen élettervet hoztál magaddal erre az életre, milyen típusú foglalkozások, hivatások illenek hozzád;
- jelenlegi életszakaszodban milyen típusú feladatok, kihívások, tanulnivalók várnak rád és milyen döntéseid támogatottak;
- hogyan kapcsolódsz másokhoz és milyen kapcsolatok segítenek az utadon vagy éppenséggel melyek hátráltatnak.
Ha ezekre rálátsz, a tudatosságod segítségével a jövődet és a sorsodat is képes vagy pozitív irányba alakítani.
Ha konkrét példákat akarok hozni, akkor többek között az alábbi problémakörökkel, kérdésekkel fordulhatsz hozzám:
- Párkapcsolati problémák vagy éppenséggel a párkapcsolat hiánya
- Munkahely- vagy pályamódosítás. Mivel érdemes foglalkoznod, mihez van tehetséged?
- Döntés előtt állsz, de bizonytalan vagy, hogy mi lehet a jó megoldás, melyiket válaszd?
- Gyermekünkkel kapcsolatos konfliktusok
- Mi az utad? Mi a hivatásod? Erősségeid, képességeid
- Tudod mit kell tenned, de megerősítésre vágysz
Ami nagyon fontos: A konzultáció során azt soha nem fogom tudni megmondani neked, hogy konkrétan mi fog történni, vagy hogy konkrétan mit tegyél. Iránymutatást, irányvonalakat tudok adni, rámutatok a fent felsorolt dolgokra. De dönteni helyetted semmiben nem tudok, és konkrét tanácsot sem fogok adni, nem fogom megmondani, hogy ebben a helyzetben ezt csináld! Az életedért, a döntéseidért neked kell vállalnod a felelősséget. Én segíteni és kísérni tudlak téged ebben a döntési folyamatban. De! Nem tudom megígérni, hogy ha hozzámész Jóska Pistához, az életed csupa móka lesz és kacagás, és nem válás lesz a vége. A jövő eseményeit senki nem látja. Nem tudom kijelenteni, hogy te arra születtél, hogy műkörmös vagy könyvtáros, vagy könyvelő legyél. Azt tudom megmondani, hogy milyen személyiségű partner illik vagy éppen nem illik hozzád, mi lehet a konfliktusotok mögött, illetve milyen típusú munkák állnak közel a személyiségedhez.
A „Mi fog történni?”, „Mond meg asztrológus, most mit csináljak” nem jó kérdés. Arra sem fogok tudni válaszolni, hogy „Mondd meg asztrológus, mitől lennék boldog? Azt csak te tudod. Én a személyiségedet, a karakteredet, az erősségeidet, pozitív tulajdonságaidat tudom megnézni, és erre alapozva te fogod tudni eldönteni, hogy te mitől leszel boldog. A jó kérdés tehát szól: „Minek van itt az ideje? „Milyen döntések támogatottak?” „Mivel érdemes foglalkozni?” „Milyen típusú élettervek lehetnek jók nekem?” „Mik az erősségeim, tehetségeim, mire tudok alapozni?”
Az asztrológiai konzultációs folyamat mindig két- vagy több alkalmas. Ennek folyamatáról itt olvashatsz:https://lelkiegyensuly.cafeblog.hu/2018/03/14/az-asztroterapias-konzultaciorol/
A konzultáció áráról, helyszínéről, bejelentkezésről és az egyéb terápiás lehetőségekről itt olvashatsz részleteket: asztroterápiás konzultáció helyszíne, ára
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: